A Kitchen Budapest egy labor, ahol ötleteknek segítünk elemelkedni a földtől inkubációval, oktatással és játékkal. Make it fly!
UPDATE: Közben már túl is vagyunk ezen az eseményen, jól sikerült, íme a vetített anyagunk: Megvan a Paint Up!? A virtuális épületfestő verseny döntője most szombaton (október 6.) 19:00 és 22:30 között lesz. Bár versenyzőként nem indulunk, mégis ott leszünk, ráadásul - ha a technika is úgy akarja - igen látványos dologgal. Bordos László Zsolt nemzetközileg elismert video-mapping művész minden évben készít ugyanis egy versenyen kívüli bemutatófilmet, amely a nézők szórakoztatása mellett, a building-mapping műfaj aktuális trendjeit hivatott szemléltetni. Hagyomány, hogy erre a projektre a korábbi évek győzteseit is felkéri, az idei animáció azonban nem csak ezért különleges, hanem mert a Kitchen Budapest csapatával kooperálva azt mutatják meg, hogy ebben a műfajban hol tart ma a világ élvonala.
A 2011-es év versenyen kívüli munkája:
Az épület virtuális felrobbanása vagy éppen kivirágzása mellett láthatjátok majd, hogyan lehet a Műcsarnok 1000 négyzetméteres architektúráját egyszerű kézmozdulatokkal vezérelve, a helyszínen „átszabni”. Szóval gyertek szombat este "Műcsarnokot robbantani". Találkozunk hétkor, vagy ha addigra nem érnétek oda, 20:15-kor... a KiBus rész akkor indul. A pontos programot a Paint Up! oldalán találjátok. Ha mégsem tudnátok jönni, kövessétek a Ustream élő közvetítését, aminek linkjét szintén a Paint Up! oldalán találjátok. Tovább…
"Élj lassabban! – Slow Design." Az idei Design Hét (2012 szeptember 29. – október 7.) témaválasztása is igazolja, minél jobban felgyorsul a világ, annál inkább vágyunk egy kis lassításra. Lassulj velünk a témára reflektáló saját kiállításunkon, aminek te is kiállítójává válhatsz.
Tovább…
Hajnali háztetők, haszontalan gép, Sagrada Familia vetítővászonként, IRIS pislogó függöny, megújuló MySpace, friss bicikliváz a Corentől, Philips rádió macskaszem nélkül, telefonos Bluetooth kesztyű, és NFC-s névjegykártya...
Tovább…
Elcsípett konyhai beszélgetéseinkből, facebookos eszmecseréinkből sűrít esszenciát a linkpéntek: kiderül belőle, hogy a héten milyen ötletek ütötték át a spamfalunkat, mik ragadták meg figyelemünket.
Tovább…
Hackathon a Transparency International és a Kitchen Budapest szervezésében! Mikor: október 4. És 5. között Hol: A Kitchen Budapestben
Tovább…