Befestjük a Műcsarnokot… eljöttök megnézni?
UPDATE: Közben már túl is vagyunk ezen az eseményen, jól sikerült, íme a vetített anyagunk:
Megvan a Paint Up!? A virtuális épületfestő verseny döntője most szombaton (október 6.) 19:00 és 22:30 között lesz. Bár versenyzőként nem indulunk, mégis ott leszünk, ráadásul – ha a technika is úgy akarja – igen látványos dologgal.
Bordos László Zsolt nemzetközileg elismert video-mapping művész minden évben készít ugyanis egy versenyen kívüli bemutatófilmet, amely a nézők szórakoztatása mellett, a building-mapping műfaj aktuális trendjeit hivatott szemléltetni. Hagyomány, hogy erre a projektre a korábbi évek győzteseit is felkéri, az idei animáció azonban nem csak ezért különleges, hanem mert a Kitchen Budapest csapatával kooperálva azt mutatják meg, hogy ebben a műfajban hol tart ma a világ élvonala.
A 2011-es év versenyen kívüli munkája:
Az épület virtuális felrobbanása vagy éppen kivirágzása mellett láthatjátok majd, hogyan lehet a Műcsarnok 1000 négyzetméteres architektúráját egyszerű kézmozdulatokkal vezérelve, a helyszínen „átszabni”.
Szóval gyertek szombat este “Műcsarnokot robbantani”. Találkozunk hétkor, vagy ha addigra nem érnétek oda, 20:15-kor… a KiBus rész akkor indul. A pontos programot a Paint Up! oldalán találjátok.
Ha mégsem tudnátok jönni, kövessétek a Ustream élő közvetítését, aminek linkjét szintén a Paint Up! oldalán találjátok.