Common Roots – példátlan dizájn kiállítás résztvevője Magyarország Izraelben
A Common Roots – az Izraelben található Holon Design Múzeum legújabb kiállítása – most először hozza közös tető alá tíz közép-európai ország kortárs dizájntermésének legjavát.
A kiállítás elsősorban a kommunizmus 1989-es bukása utáni generáció munkáit mutatja be, főként a 2000-es évek első évtizedéből merítve, de kitér a II. világháború végétől a vasfüggyöny összeomlásáig (1945-1989) tartó 44 meghatározó év tárgyaira is.
A Kitchen Budapest számára mindig is fontos volt a dizájn, és a vállalkozó szellem, nem is kellett sokat gondolkodnunk rajta, hogy támogassuk-e a kiállítás létrejöttét, Magyarország részvételét és kijutását Holonba.
A Common Roots 100 tervező 250 munkáját hozza közös tető alá Lengyelország, Románia, Magyarország, Észtország, Horvátország, Litvánia, Lettország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia részvételével.
A kiállítás főkurátora – Agnieszka Jacobson Cielecka – az országok szerinti csoportosítás mellett a tárgyakat hét izgalmas tematika köré szervezte és így a kiállítást ezek mentén is értelmezhetjük:
- Kreatív elmék – leleményességből és anyaghiányból adódó figyelemreméltó találékonyság, fenntartható tervezés.
- Új demokrácia – az ipari, egyszerű, nyers, előregyártott és non-dekoratív elemek méltatása, vonzó és kívánatossá tétele.
- Új elegancia – az “újgazdag”stílus ironizáló ujraértelmezése; új formák, anyagok és technikák felhasználásával.
- Irónia - Groteszk és koncepcionális dizájn mint védelmi reakció, és az elégedetlenség kifejezése.
- Népművészeti ihlet – a kommunizmus bukását követően fellendült a színes népművészeti motívumokhoz való visszanyúlás, kortárs gondolatisággal átitatva.
- Idézet – A természet, az ipar és a személyes tapasztalatok ihlette nosztalgikus “kommentár”.
- Tartós hagyomány - Tervezők, akik visszanyúlnak az iparosodás előtti gyártási folyamatokhoz és mesterségbeli tudáshoz, és sikeresen ötvözik az egyedi és a sorozatgyártás sajátosságait.
“Ez egy olyan régió, amelyben a politikai határok folyamatosan változtak. A balti országok például hagyományosan nem Közép-Európához tartoztak, míg ma már közéjük soroljuk őket. A tradíciókat nem izgatják a politikai határok. Különböző országok dizájnját mutatjuk be, olyan dizájnerektől, akik sosem találkoztak egymással, mégis nagyon hasonló tárgyakat hoztak létre.” – mondja Jacobson.
“Az a konklúziónk, hogy ilyen értelemben a posztkommunista Európa ma sokkal mélyebb jelentéssel bír, mint Közép-Európa. Azt mondani valakiről, hogy román, vagy észt, nem sokat árul el a stílusáról. Ha a dizájnerek valódi identitására vagyunk kíváncsiak, érdemesebb azt vizsgálnunk, hogy hol nőttek fel, hol tanultak, merre utaztak, stb.”
Kele Sára – Hangover coat-hanger

Lubloy Zoltán – Badminton salt & pepper shaker

A magyar anyag Bircsák Eszter és Sipos Melinda kurátori munkája, bútorokon, üveg- és porcelán használati tárgyakon, játékokon és ékszereken keresztül ad pillanatképet a hazai tervezők témaválasztásáról, tárgyalkotási módszereiről.
A Common Roots kiállítás magyar tervezői: A+Z, Ágotai György, Bodor Bernadett, Bokor Gyöngyi, Böjte István, Co&Co Communication + Apton & Sinciair, Dombon-a-tanya, Gera Noémi, Hubler János, Imrei Boglárka, Kele Sára, Lantos Judit, Lipóczki Ákos, Lubloy Zoltán, Molnár Csilla, POS1T1ON, Rappensberger Odett, Rigler András, Szabó Anna/IVANKA, Toronyi Péter
Maxim Velcovsky – Ornament and Crime

Mirna Ostaric Kerr – Bulldog paperclip necklace

A kiállítás 2012. november 15. és 2013. február 23. között látható.
További info a múzeum honlapján: Design Museum Holon
A múzeum Facebook oldala: DMH Facebook




