Prágai vendégségben a KiBu “Szubjektív Térkép” projektje

November 27, 2012 by Szilágyi Mihály

Meghívták a SubMap projektünket Prágába a DOX-ba. A DOX egy szabad gondolkodású kortárs művészeti központ, amiről sokat elárul mottójuk: 

“Egy korban, amiben egyre növekvő számú ember kezd veszélyesen hasonlóan gondolkozni, a művészet pillanatnyi képessége, hogy feltartóztassa a szokásos látásmódunkat könnyen lehet, hogy egyben a legnagyobb értéke is.” 

 

A SubMap az angol subjective és map szavak rövidítéséből jön. Szubjektív térképekkel 2010-ben kezdtünk el foglalkozni. Abból indultunk ki, hogy egy város térképe valójában mindig nagyon szubjektív, és hogy izgalmas lenne tudni megjeleníteni olyan korábban nem létező térképeket, amik erre a szubjektivitásra épülnek.

A bejegyzés első fotóján a 2010-es alapötlet egyik kézzel rajzolt prototípusát látjátok, melyen Budapest egésze rejtve marad a szem elől, és csak azok a részletek láthatóak, amelyek Feles Dani (volt KiBU kutató) számára fontos igazodási pontjai voltak a városnak: munkahely, legjobb barátok lakása, kedvenc kávézó, szórakozóhelyek, stb.

Az ötletet innen csavartuk tovább az idők folyamán, egészen addig, amíg egy jópofa adatvizualizációs eszköz nem lett belőle. A projekt, amit a DOX most meghívott és kiállít 2013 februárjáig, már egy komplett adathalmazzal dolgozik, az UrbanCyclr nevű magyar applikációt használó biciklisek által rögzített adatokból jeleníti meg Budapest egy napjának biciklis forgalmát. (Lásd videó alább.)

A kiállítás felvetése szerint a társadalmi változások előidézésében különösen fontos a történetek szerepe. Különösen ha ezek a személyes nézőpontból felépülő történetek összeállnak egy alternatív, közös – a közösség képzeletében élő – történetté. A társadalmi változás pedig maga is egy történetté formálódik, amely így a változás hajtóerejévé válhat.

Az installáció építésében nem vettünk részt személyesen, így a szemfüles olvasó észreveheti, hogy a torzított Budapest térképek némelyike rossz szögben lett a falra ragasztva. A kis hiba ellenére hálásak vagyunk a DOX munkatársainak.

Alább pedig a SubMap adatvizualizációs videó:

Linkek:
A Submap projekt KiBu-s oldala
A DOX-ról 
A kiállításról, amire meghívtak bennünket.